Hirdetés

Internetes vállalkozást szeretne működtetni? Mi segítünk! http://www.ibex.hu



4 éves gazdasági program Nyomtatás E-mail
2011. április 13. szerda, 10:11

Az alábbiakban közreadom a polgármester úr által benyújtott négy éves gazdasági program tervezetet. Mivel több szem többet lát, így én már egy kis csoporttal véleményeztettem. Ezek a megjegyzések megjelennek már a programban. Ahol az író viccnek szánta a megjegyzését, oda mosolygós fejet szerkesztettem a félreértés elkerülése végett. Ezen fölül javaslom mindenkinek megnyitni a honlapon található ALGYŐ PROGRAMJA fület, melyben jómagam fejtem ki elképzeléseimet.

 

Infrastrukturális fejlesztés

  1. A 47. számú főút és a vasúti töltés között levő ún. „Négyszög” nevű tó vizes élőhelyként történő kialakítása, összhangban a település csapadékvíz elvezetésével és a Víz Keret Irányelv előírásainak betartásával.

- A vizes élőhely kialakítása csak a halaknak kedvezhet, az egyéb állatok-madarak, négylábú vadállatok- a 47-es és a vasút zajártalma miatt elkerülik ezt a helyet. Természetesen mindkét oldalon zajfelfogó fal építésével ez elhárítható!!!

- Ez szép, de hány baleset lesz az átszaladgálásokból és a részeg horgászokból?

- Szép cél, de ezzel a tóval az eddigi önkormányzatnak a feltöltés volt a célja. Ez el is kezdődött, rengeteg törmelék odahordásával. Ezt a környezetszennyezést, most az Önkormányzat fogja megszüntetni? Inkább a felelősöket kellene megkeresni, akár a korábbi önkormányzatnál is.

  1. 4413. számú, (a Tisza túloldalán) töltésen futó út kiváltása, új út építése a töltés mellett

- A töltésen futó út kiváltását mi indokolja? Úgy tudom ennek az útnak a kezelője nem Algyő önkormányzata, hanem a Közútkezelő. Építsenek ők új utat, ha már ez a mostani nem megfelelő számukra. Persze ez is jó sok pénzébe kerülne a falunak és lenne munkája Juhásznak. Ha mégis megszavaznátok, akkor javasolom, hogy a 47-es mellett kellene megépíteni Kopáncsig ott befordulva Batidáig, onnan pedig Makóig, vagy még tovább Aradig, Temesvárig stb...stb. :))

- Jó ötlet! De azt az utat az autópálya építése miatt a kivitelezőknek úgyis helyre kell állítani. (Aki mostanában járt arra, az tudja eddig sem volt túl jó az út, most viszont egy földút szintjén van, különösen a Batidai kereszteződés után.) Meg kell próbálni ezt a költséget is ebbe a helyreállításba foglalni.

 

  1. A még nem aszfaltozott utcák aszfaltozása

- „A még nem aszfaltozott utcák aszfaltozása.” Lehetne ilyen pontokat is beírni: A még meg nem épített épületek megépítése. A még ki nem ásott árkok kiásása. A még ki nem vágott fák kivágása. :))

  1. Szüret utca folytatása a Komp utcáig (területvásárlás)
  2. Lénia út állapot javítása Sándorfalva-Algyő között

Aztán fel lehet tenni a kérdést is, hogy mindez kinek az érdeke? Mert a falué az nem, az biztos!

 

  1. Szüret utca és a Berek utca összekötése

- A Szüret utca össze van kötve a keresztutcákkal három helyen is. Ha a Tó felöli végén is össze akarjátok kötni, akkor Juhásztól kell venni hozzá elegendő területet. A tó az övé, a telkek és a tó közötti rész viszont keskeny, útat nem lehet kialakítani. Eddig is ezért nem tették, pedig a kukás autósok már nagyon várják, mert így csak tolatásban tudnak erre a részre bejönni, megfordulni pedig nem lehet az utcában.

 

  1. Dália utca és a Patkoló utca összekötése kohósalakos út kialakításával
  2. Kerékpárút kialakítása a Téglás utcától a 47-es útig

- Az minek? Szegedtől kellene a bekötőig! Ez is agyrém!

- Kerékpárutak: a településen belüli kerékpárút hálózatot nem támogatom, szerintem fölösleges. Nem hiszem, hogy a Téglás utcának nagyobb a kerékpár forgalma, mint bármelyik másik főutcának.

Amit én támogatnék:

- Algyő-Sándorfalva között egy aszfaltozott, csak a kerékpárok által használható, keskeny kerékpárút kiépítése, akár a halgazdasági munkahelyek figyelembevételével
- Algyő-MOL ipartelep (régi bekötő úttal párhuzamos) összekötése kerékpárúttal, természetesen ez is csatlakozhatna a Szeged - Hódmezővásárhely kerékpárúthoz

 

  1. A Borbála Fürdőnél kerékpáros kijáró létesítése a 47-es út tervezett kerékpárútjához

 

 

  1. Új körforgalmi csomópont létesítése a Téglás u- Kastélykert u. kereszteződésében

- A téglás és a Kastélykert u-i kereszteződésben létesítendő körforgalom kialakítását az átmenő forgalom nem indokolja. Ez is csak arra jó, hogy az építő zsebét megtömjük közpénzzel és munkát biztosítson neki a falu.

 

  1. Bartók Béla utcai 120 lakás társasházzá alakulásának elősegítése (1768. hrsz.), terület rendezése a Fő tér és a Téglás utca között (vízelevezetés, járda, világítás, termálfűtésre történő átállás)

- Lehetséges, hogy egyedi fűtéssel és használati melegvízzel gazdaságosabb a panelok ellátása.

- Bartók Béla utcai 120 lakás társasházzá alakulásának elősegítése
Ez a pont a panelekre, vagy az árvizes házakra vonatkozik, vagy a bérlakásra. Az 1768 hrsz. nekem nem mond sokat. Ha a bérlakás még nem alakult társasházzá az elég nagy gond. Ha a panelekről, árvizes házakról van szó, akkor az önkormányzat töltsön be koordináló szerepet, de finanszírozni ne finanszírozza, hiszen ezek magántulajdonban vannak.. Egy jogi tényállás elmaradt rendezésének pótlása az miért fejlesztés?

  1. Termálenergia hasznosítás megoldása pályázati forrásból, önkormányzati tulajdonú ingatlanok fűtés korszerűsítése termálenergiára történő átállás

- Hangzatos, de a szavakon már túl kellene lépni, tenni is valamit. A fürdő elhasznált forró vize, pedig továbbra is folyik ki… mindenki tudja hová.

  1. Szállodaépítéssel kapcsolatos infrastruktúra fejlesztés, Szomolyai utca kialakítása

- A szállodát úgy tudom, magántőkéből kell megépíteni. Az infrastruktúrát miért a falu építi ki hozzá? Milyen bevétele lesz az Önkormányzatnak a szállod üzemelésekor? Vegyes tulajdon lesz-e? Az Önk. hány %-ban tulajdonos? A Szomolyai utcát miért kell kialakítani? Ide épül a lakópark?

 

  1. Tüskevár utca meghosszabbítása a gátőrházig
  2. Összekötő út-Kastélykert utca között a Kuktor köz aszfaltozása

- Az összekötő útig minek?

  1. parkosítás) járdák rekonstrukciója

- A 10-es pontban körforgalom, most parkoló? Ez kicsit kusza!

 

  1. Polgármesteri hivatal környékén parkolók kialakítása

- Kinek és minek? Az udvarba befér vagy harminc autó! Ennyire sok a pénz?

 

  1. Óvoda környékén és a Bölcsőde környékén parkolók, leállók kialakítása, gyalogátkelőhellyel, közvilágítással, járdaszigettel

Javaslataink:

  1. Egy 10-15 ha (100.000 – 150.000 m2) nagyságú területet kellene vásárolni, és le kellene aszfaltozni, kétszer, hátha jó lesz valamire!!! Elsődleges fontosságú! J
  2. A buszmegállók régen voltak felújítva, a 4 éves időszak alatt, legalább egyszer, fel kell újítani!
  3. A Téglás u. végén a Gáztöltő felöl komoly gondok vannak a csatornázással, ezt fel kell tárni, megoldani.
  4. Megfelelő fedett kerékpártároló kialakítása a vásárhelyi busz megállójánál, illetve a vasútállomáson
  5. A buszútvonal újragondolása és a templom parknál megálló létesítése szerintem indokolt lenne.
  6. Szélturbinák áramtermelésre!!! (a biogáz üzem szerintem nem jó több szempontból sem) … ez lenne talán az egyik legsürgetőbb, az új építési telkek vásárlása és közművesítés előtt is. Tényleg meg kellene lépni, a lakosság terheit csökkentvén.
  7. A meglévő eladó magánházakat megvásárolni és átalakítani (nem szociális!) bérlakásokká/bérházakká, természeti területek építési telekké nyilvánítása helyett.
  8. A faluház bővítését (nívósabb kulturális rendezvények miatt is), +vizesblokkok felújítását is jó lenne belevonni valahogy a programba... +havi 1 mozi vagy színi előadás+ havi 1 Mozgolódó???
  9. Szelektív zsákos szemétgyűjtés házaktól szállítva
  10. Információs táblák elhelyezése
  11. Vállalkozói kisokos és településturisztikai, településtörténeti kiadványok

 

 

Településkép és településbiztonság

 

  1. Településkapuk kialakítása, térfigyelő kamerarendszer kialakítása a település közbiztonságának megőrzésére

- Térfigyelő rendszer nem kell! Csendőrséget a faluba, fizetett csendőrökkel sürgősen

  1. Szőlő utcai park kialakítása (légvezetékek megszűntetése, járda kialakítás, közvilágítás fejlesztés, szobor elhelyezés, parkosítás)
  2. Bartók Béla utcai és Piac téri játszótér fejlesztése
  3. Parókia kert (park) kialakítása
  4. Téglagyári tó környékén sétaút és közvilágítás kialakítása, parkosítás
  5. Téglagyári tó melletti zöld terület közösségi térként történő kialakítása és hasznosítása (bográcsozó helyek, szalonnasütő helyek kialakítása, utcabútorok, pihenő park)

- A töltés tetején lévő szobortalapzatra vissza kell állítani a barbárok által ledöntött Szent János szobrot!

 

  1. Kastélykert utcán helységnév jelző tábla kihelyezése a lakópark határára, forgalom lassító szigetek kiépíttetése a bekötő úton

- Milyen forgalmat kell lassítani és minek? Hány baleset történt ott? Statisztika? Felesleges pénzkidobás! Se iskola, se óvoda a közelbe, s távol!

- Szerintem egy csomó balesetet okozna, mint ahogyan a lassítók szoktak is.

 

  1. Búvár utcai légvezetékek földbe helyezése, kandeláberes közvilágítás kialakítása
  2. Szobor a Fő térre és az iskola parkjába

- Igen, bronz turul!

 

  1. Frekventált helyeken kispiacok létrehozása

- Egy, de nagy piac! Sok kicsi minek?

 

Javaslataink:

  1. A fákat, nem kivágni kellene, hanem óvni, védeni!
  2. A falu körül véderdőket telepíteni!
  3. A bekötő út – Bartók Béla u. – 47 út által határolt területen megmaradt erdőt, véderdővé nyilvánítani 0 % beépíthetőséggel!!!

 

 

Turizmus, sport és szabadidő-eltöltés

1. Tanösvény karbantartása, tovább fejlesztése az 47.számú főúton levő hídig: (szalonnasütő helyek, rönkpadok, utca bútorok elhelyezése, erdei sétaút kialakítása)

- A víz minden alkalommal elmossa! Ha közmunka programmal karbantartják a léhűtők, akkor nagyon is rendben van!

 

2. Szabad strand üzemeltetése (Vízi Sport Egyesület, valamint a 01721/5. hrsz-ú terület fejlesztése)

- Az Algyői csónakosok bevonásával és társadalmi munkában karbantartás, hajótárolási díj kedvezményes lehetősége. Mobil büfé kialakítása. Szórakozási lehetőségek kiépítése.

- A Gyevitúr eddig nem csinálta jól? Ha igen miért veszik el tőle? Ha nem miért nincs felelősségre vonás?

- Hol lesz az a szabad strand? Idén sok homokot lerakott a Tisza, de tudjuk ahol homok van, az homokbánya. A homokbányából pedig el kell hordani a homokot. Szerencsére az önkormányzat a kopáncsi bányából tud kellő mennyiségű homokot vásárolni egy tiszai strand üzemeltetéséhez.

Ilyen módon nem kell strand – ebbe már úgyis buktunk bele – csak vigyék el a homokot és kész.

3. Fürdő fejlesztés, új medencék

- A fürdő üzemeltetésének pénzügyi egyenlegét először 0-ra kéne hozni, aztán lehet bővíteni.

4. Sportpálya műfüvesítése, új pálya kialakítása, 400 méteres, előírásoknak megfelelő, salakos futópálya kialakítása

- Műfüves pálya! Újra indul a féktelen foci őrület! Ez nem a Real Madrid!!!!

- Jó az ötlet, de a pályák alatt 10 méter mélyen teljes földcserét is javaslok. :))

5. Szabadidőközpont melletti töltésnél lejáró kialakítása a Tiszához (móló és földút)

6. Kishajó kikötőhöz kiszolgáló épület kialakítása, móló építése, (üzemeltető a Vízi Sport Egyesület) a töltés tetején levő beton talapzatra halász szobor elhelyezés

- Ha a kikötőnél lévő beton talapzatra gondol a kedves ötletelő, akkor oda ne halászszobrot tegyenek, hanem az eredeti szobor másolatát vagy próbálják megkeresni a Tiszában az eredeti szobrot. (Nem viccnek szánom).

7. Szabadidő Központ fejlesztése (szálló bővítés, parkoló fejlesztés, konyhabővítés, faházak telepítése, kemping kialakítása, sport park kialakítása, falusi vendégasztal kialakítása)

8. Teniszpályák kialakítása az iskola környékén

 

Szociális, oktatási és kulturális fejlesztések

Erre a részre nehéz mit mondani, mert az egyik legfontosabb terület és csupán 4 pontra futotta a tervkészítőtől. Elképzelések silánysága mutatja a hozzáállást. A falu népének kulturális színvonalán, a tervet megismerve, az elkövetkező négy évben sem tudnak és emiatt nem is kívánnak változtatni!! Itt csak az "üzlet" a fontos?!

1. Óvodafejlesztéshez területvásárlás, tornaterem létrehozása

2. „Fehér” iskola hasznosítása (erdei iskola létrehozása)

3. „Zöld” iskola hasznosítása (szakközépiskola vagy bérlakások létrehozása)

4. „Sárga” iskola és a „Kínai áruház” hasznosítása (nyugdíjas otthon létrehozása)

 

Gazdaságfejlesztés

 

1. Északi vízmű: 19 hektáros terület bérbeadása, (algatermesztő üvegház, biodízel termelés, erőmű építés és üzemeltetés, plusz 15 hektár igény a vállalkozó részéről kordonos uborka termelés számára)

- Ezek a tevékenységek hogyan férnek meg egymás mellett? Erőműépítés, algatermelés, uborkatermelés?

 

2. Ipari park bővítési lehetőség az új körforgalom megépítése után feltáró út kialakítása a vasút felé, valamint a Téglás utcai vasúti átjáró és az Ipari parkban levő vasúti átjáró közötti, vasúton túli területek hasznosítása.

- Természetesen itt sem maradhatnak el a további útépítések

3. Vasúti hídnál kikötő és rakodó létrehozásához elvi hozzájárulás az Önkormányzat részéről

- A rakodó és kikötő kialakításához kiadandó "elvi" hozzájárulás nem kerül pénzébe az önkormányzatnak, mert ez csak egy papír megírása a testületi döntés után. De ha már bekerült ebbe a csomagba, meggyőződésem, hogy e mögött nemcsak papírkérdés áll.

 

4. Munkahelyteremtő beruházások támogatása

 

Ingatlanhasznosítás

1. Fazekas utcai volt Vízmű telephely hasznosítása

- A volt vízmű területét hogyan akarják "hasznosítani"?

2. 01736/8. hrsz-ú (Fürdő mögötti terület) belterületbe vonása

3. 01736/7. hrsz-ú terület (lakópark melletti erdősáv) 96 méter széles, Önkormányzati tulajdonú területének turisztikai-szociális hasznosítási lehetőség biztosítása (pl. magánklinika létrehozása, ingatlanok kialakítása)

- Akkor az eladott szálloda telek nem belterület? A 01736/7.sz területen mégis csak "kis" telkeket hoznak létre? Bádogváros várja az önkormányzat döntéseit.

 

4. Délnyugati lakóterület 21 telkének közművesítése, a többi területen településrendezési tervmódosítás kisebb telkek kialakítása miatt

5. Kastélykert utca melletti terület nem lakóövezetként történő hasznosítása

6. 1799/5 hrsz-ú terület telekalakítás (Kastélykert utca-Tiszavirág utca sarkán a volt nádas területe)

- Ezt a nádast most ugye betemették törmelékkel. Én nem tartanám egészen jó ötletnek, hogy oda valaki házat építsen az elkövetkező pár évben.
Értelmesebb lenne egy  mini játszótér és/vagy parkot odaépíteni. Pár fa, két pad "oszt csá". Főleg, ha lesz még 1-2 utca a Tiszavirágtól kifelé, sok-sok gyerkőccel....
Persze ha egy komoly statikus nem lát az oda való építésben problémát, akkor nekem mind1.

7. Torzsahát dűlő-Tüskevár utca, építési telkek kialakítása

8. Kastélykert u. 46-48 56-58 megvásárlása

- Hogyan kívánják hasznosítani a megvásárolni kívánt Kastélykert u-i ingatlanokat. A megvásárlás nem egyenlő a hasznosítással. Fogalomzavarban vannak egyesek!!

 

9. Összekötő út melletti termőföldek megvásárlása településfejlesztés további céljainak felhasználására

- A tavaly megépített "összekötő" út melletti földek kinek a tulajdonában vannak? Egyáltalán eladók? Tápé felé kíván terjeszkedni a falu? Egyáltalán miért kell növekedni?

10. Temető bővítés (ingatlanok vásárlása)

11. Összekötő út melletti erdősáv megvásárlása

12. A 47 hektáros volt MOL-os ingatlanok hasznosítása, alkalmas részek ősgyeppé visszaalakítása őshonos állatok tartásához, keleti részén ipari területek bérbeadása

- 47 hektáros MOL- terület hasznosítását ilyen formában ökörségnek tartom. Az őshonos állatokkal nem itt, hanem a falu közepén találkozhatunk. :))

 

13. Önkormányzati irattár kialakítása

 

JOBBIK kampányfilm. Cenzúrázva.