Molnár Áronról
Hirdetés
| Köszönöm |
|
|
| 2010. november 10. szerda, 20:45 |
|
Régen tudtam írni a honlapra. Ez jelent jót is meg rosszat is. Jó, mert az oka az elfoglaltság. Mostanában minden percre van valami. Azt sem tagadom, hogy nem mindig a közélet tölti ki az időmet. Az utolsó 11 hónap, két kampánnyal megtűzdelve bizony igen kimerítő volt. Nem csak nekem, hanem az egész baráti, segítői társaságnak. Jó egy kicsit pihenni, és erőt gyűjteni. Másrészt rossz is, hogy elmaradtam az írással, mert a honlap ettől élő. Mindegy. Igyekszem. A választások óta nem volt időm köszönetet mondani. Sokaknak kell. Először is az Algyőieknek. Bevallom őszintén a polgármesteri eredményekről értesülve, nem reménykedtem benne, hogy a képviselőség összejön. Álmomból keltett föl Jorden barátom üzenete. Nagyon örültem az eredménynek, nagyon meglepődtem, és nagyon büszke is voltam. Köszönöm azoknak, akik bíztak bennem. Azoknak külön is köszönöm, akik a polgármesteri posztra is méltónak és alkalmasnak találtak. Messze voltam a győztestől, de bízom benne, hogy sokan csak azért nem adták a voksukat, mert szeretnék látni az önkormányzati munkámat. Remélem, hogy nem okozok csalódást. Természetesen a legnagyobb érdem nem az enyém, hanem azoké, akik a csapat tagjai, és akik mindent megtettek, és tesznek azért, hogy a kitűzött célt, a szűkebb és tágabb környezetünk szellemi és anyagi fölemlkedését elérjük. A testületbe való bekerülésem csak az egyik lépcső ehhez. Köszönöm hát a Jobbikosoknak, a Kerecseneseknek, a támogatóknak, szimpatizánsoknak és a barátoknak. És, ahogy mondani szokták, ' a műsor nem jöhetett volna létre', a család támogatása nélkül. Köszönöm Katának és a gyerekeknek, hogy elviselték a hiányomat és esetleges szétszórtságomat. Köszönetet kell mondanom a Jobbik nevében is. A számok azt mutatják, hogy Algyőn van kb 200 támogatónk, akik minden körülmények között ránk szavaznak. Ezt igazolja Rita, és Tomi eredménye is. Köszönjük a kitartásukat, és ne csüggedjenek: lesz ez még sokkal jobb is.
|
JOBBIK kampányfilm. Cenzúrázva.

