Molnár Áronról
Hirdetés
| Kertbéli Gondolatok - Augusztus |
|
|
| 2010. augusztus 27. péntek, 14:09 |
|
A Gondolat tavaly júniusi számában megjelent egy cikkem „Milyen Algyőt szeretnék” címmel. Most, hogy eldőlt, hogy a polgármesterségért harcba indulok, átolvasgattam.
Kíváncsi vol-tam rá, vajon a több, mint egy év alatt mennyit változtak az elképzeléseim, változtak-e egyál-talán. Szerencsére nem kell magyarázkodnom magam előtt egyik pont miatt sem. Most idéz-nék egy párat, illetve kiegészíteném, hisz a hátam mögött tudott időszak igen mozgalmas volt, és sok olyan élmény ért, melyek új elemekkel gazdagították az akkori listát. Csak a biztonság kedvéért jelzem, hogy ez NEM a polgármesteri progra-mom. Azt ezen újság hasábjain, és személyes bemutatkozó keretében nyilvánosságra fogom hozni. Az alábbi kívánságok „csupán” egy olyan állapot iránti vágyat tükröznek, melyet polgármesteri eszközökkel meg lehet közelíteni, sőt el lehet érni
|
JOBBIK kampányfilm. Cenzúrázva.

