Molnár Áronról
Hirdetés
| Bemutatkozó: Molnár Áron |
|
|
|
1973. augusztus 20-án születtem Szegeden, de tősgyökeres algyői vagyok. Általános iskolás éveim is itt teltek, majd a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumba jártam. 1995-ben angol szakos tanárként végeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Büszkén írom le, hogy három gyermekes édesapa vagyok, bár a harmadik babánk csak márciusban fogja meglátni a napvilágot. Csinszka lányom az idén kezdett el óvodába járni, másik kislányom, Zengő másfél éves és legnagyobb örömömre nem kell bölcsődébe járnia. Feleségem, Katalin, angol bölcsész és tanári diplomával rendelkezik és gyermekeink születéséig tanított. Az Ő támogatása nagyon fontos és nagyon sokat jelent számomra, hiszen odaadó házastársak nélkül a haza ügye sem fog előre haladni. 1995 óta, egy két éves angliai kiruccanást leszámítva, tanárként, nevelőként dolgozom. Tanítottam Újszentivánon, Tápén, és Felsővároson. Immár öt éve egy szegedi üzleti magániskola főállású dolgozója vagyok, ahol elsősorban üzleti angol nyelvvizsgára való fölkészítéssel foglalkozom. Új kihívás számomra, hogy ebben a tanévben már pedagógiát, pszichológiát és edzéselméletet is oktatok. A munkát sosem kerültem és semmilyen munkát nem tartok szégyellni valónak. Szégyenkeznie annak kell, aki nem teljes tudásával, hanyagul, pontatlanul, fölkészületlenül végzi a feladatát. Több egyesületnek voltam elnökségi tagja és elnöke, de politikai pártnak sosem. A Jobbikot sem pártnak tekintem elsősorban, hanem egy olyan közösségnek, melynek tagjait egy „ódivatú”, „nem eukomfort” érzés, a hazaszeretet kovácsol össze. Olyan hazafiak és hazaleányok társasága, akiknek már kinyílt a szemük és tisztában vannak azzal, hogy hamarosan új világ fog eljönni, amire minél több honfitársunkat föl kell készítenünk.
Legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy megmutassuk a még nem „látóknak”, hogy már születőben van egy jobb és szebb világ. Ezért indítottuk el Algyőn a Mozgolódó Kép Kört, melynek keretében olyan mozgóképek vetítésére vállalkozunk, melyek formabontó, néha meghökkentő témákat dolgoznak föl. Idén szeptembertől a Kör keretein belül neves előadókat is meghívunk, amivel remélhetőleg tovább növekszik a szívükben lángot hordó magyarok száma. Áprilisban útjára indult az Algyői Gondolat című havi lapunk, mely ugyanezt a célt szolgálja. A nagy érdeklődésre való tekintettel, mára nem titkolt szándékunkká lett, hogy az újság magja több Csongrád megyei és azon kívüli településre is eljusson. Hitvallásom:
|
JOBBIK kampányfilm. Cenzúrázva.


