Hirdetés

Internetes vállalkozást szeretne működtetni? Mi segítünk! http://www.ibex.hu



Algyői Szóról Szóra, avagy hol az ötlet Nyomtatás E-mail
2010. szeptember 28. kedd, 17:33

2010. Föld Anya Hava 28.

 

Ezen a héten úgy tűnik, hogy van mit olvasgatni. A napokban megjött az Algyői Szó című fidesz lap. Nem is írnék róla, de elindított bennem valamit. Egyrészt sopánkodom, mert látom, hogy sokba kerül nekem ez a kampány, hisz a Gondolat mellett, amit saját pénzekből nyomtatunk, ez a nem olcsó kiadvány is az én adóforintjaimból jelenik meg, hisz pártlapról van szó.

Másrészt, örömöt is okoz, mert látom, hogy a programom bevezetőjében leírtak szerint, sok embernek tudok újat mondani, akik aztán ezt saját elképzeléseikként föltüntetve tovább is adják. A sok lufi ígéreten túl, ilyenekkel van tele, a most már nevezzük inkább Algyői Szóról-szóra újság. Van benne azért három eredeti ötlet is. Az egyik a 47-es út mellé épülő vendéglátó centrum. Jó ötlet, de talán szerencsés lenne ha a Halászcsárda nem lenne benne a fejlesztésben, mert nehezen lenne tagadható az egyéni haszonszerzés esetleges vádja. Illetve egy picit a megvalósítás kérdéses számomra, hogy milyen látképet is adna az egész.

Aztán ott van a Szent Anna tér. Kár, hogy a szerző nem fejti ki, hogyan gondolja, hisz a templom mellé, az igencsak átvizesedő területre, búcsút is befogadó nagy méretű teret építeni, nos ez az elképzelés számtalan kérdést vet föl. De ötletként legalább friss.

És hát a kedvencem: a panelprogram. Főoldalon, első elképzelésként jelenik meg. Jó lett volna, ha az ötletgazda legalább utánanéz annak, hogy miért is nem indult el Algyőn ilyen típusú felújítás. Ha jól tudom azért, mert rendezetlenek a jogi viszonyok és  ilyen körülmények között nem lehet pályázni. Ezen probléma megoldása sokkal hosszabb, és bonyolultabb, ha egyáltalán meg lehet oldani. Ilyen ígéretekkel hitegetni az algyőieket felelőtlenség, és kiderül, hogy csak szavazatszerző célzattal történik az egész. Vagy hozzá nem értés. Melyik a rosszabb?

 

JOBBIK kampányfilm. Cenzúrázva.